Jó napot, Doktor. Foglaljon helyet. Az időbeosztása előre ki lett ürítve. Ne próbálja meg elhagyni a termet, amíg ez az ülés be nem fejeződött. Az ajtók már eleve be vannak zárva, de fontos, hogy jól figyeljen. Remek.
Ön mostantól tagja az SCP Alapítvány Etikai Bizottságának. Ez nem egy lefokozás.
Üljön le.
Igen ön rémült. Úgy gondolja, hogy valami hibájáért, egy az ítélőképességének átmeneti zavaráért vagy valami önhöz kapcsolódó szörnyű katasztrófa miatt meg lett büntetve. Úgy gondolja, hogy a karrierjének az Alapítványnál befellegzett. Talán még azt is gondolhatja, hogy az 'Etikai Bizottságba áthelyezve' a 'megölték' eufemizmusa. Nem ez a helyzet.
Észre fogja venni, hogy 'kiiktatva' helyett 'megölést' mondtam. Ez egy szándékos döntés volt. Az Etikai Bizottságban nem használunk eufemizmusokat.
Az Alapítvány által elvégzett munka alapján, az alkalmazottakból sokan gondolják azt, hogy az Alapítványon belül egy Etikai Bizottság ötlete olyan, mint egy rossz vicc. Vagy tudnak a Bizottság létezéséről, de azon a véleményen vannak, hogy egy haszontalan vicc vagyunk. Egy csapat cél nélküli székfoglalók egy pecséttel, amin az van, hogy JÓVÁHAGYVA és még csak remélni se mernének egy kifogást is hangoztatni.
Igen, látom hallotta már a vicceket. Itt van egy - 'hány Etikai Bizottság tag kell ahhoz, hogy kicseréljenek egy villanykörtét? Semennyi! Az Etikai Bizottság nem tud semmit se megváltoztatni!'
Nem, minden rendben van. A cél eleve az volt, hogy nevessen.
Mi megpróbáljuk fent tartani annak a látszatát, hogy haszontalanok vagyunk, mivel mi vagyunk a titkos erő az SCP Alapítványon belül.
Üljön le.
Igen, vannak az O5-ök. Ők eldöntik mi biztonságos és mi nem és ez egy fontos feladat. De mi vagyunk azok, akik tanácsot adnak az O5-nek, hogy mi elfogadható és mi nem.
Ön az Alapítványi munkája során szörnyű dolgokat művelt — Doktor ne próbálja meg tagadni. Mi mind műveltünk borzalmasan szörnyű dolgokat, míg az Alapítványnak dolgoztunk. Ez az egyetlen elkerülhetetlen következménye annak, hogy SCP-kel foglalkozzunk. És időnként elgondolkozott azon, hogy mi vagyunk-e az úgy nevezett rossz fiúk. Hát… nem vagyunk. És ez az Etikai Bizottság miatt van. Ez az első leckéje. Megértette?
Ezt ne felejtse el: az Alapítvány nem gonosz. Nem kínzunk embereket “azért mert csak”. Mi a szükségtelen kegyetlenség ellen vagyunk. Ami azt jelenti, valakinek el kell döntenie, hogy a kegyetlenség mikor szükséges. Az a valaki mi vagyunk.
Fejezze be a reszketést.
Fontos, hogy ezt megjegyezze. Ez a második leckéje. Az Alapítvány nem uralja a világot. Az Alapítvány a világot szolgálja. Érti, hogy ez mit jelent? Attól eltekintve, hogy az általános lakosság mit gondol, mit akarnak, amit mi csinálunk, amit az Alapítvány művel, az az általános lakosság érdekében van. Igen, biztos vagyok benne, hogy erre már magától rájött… de nem gondolt még a mélyebb következtetésre. Azzal vigasztalta magát, hogy a kínzásokat és gyilkosságokat a nagyobb jó érdekében művelte. Ez azt feltételezi, hogy van egy nagyobb jó… és egy kisebb jó. Ez azt feltételezi, hogy több fajta különböző jó létezik és ezeket számolni és összehasonlítani lehet. Ez az, amit mi az Etikai Bizottságban csinálunk.
Mi vagyunk azok, akik az Alapítvány cselekedeteinek morális árát egyensúlyozzuk. És annak érdekében, hogy azokat az árakat egyensúlyban tartsuk, nekünk ismernünk kell azokat az árakat. Rájött már, hogy ez mit jelent, Doktor? Minden, ami valahai is szerkesztve vagy törölve lett, mi ismerjük. Minden utolsó részletet.
Igen, köztük a 110-Montauk Procedúrát is. Mindenki folyton ezt kérdezi. Igen, mi pontosan tudjuk, hogy micsoda.
Tudnunk is kell. Mi vagyunk, akik megtervezték.
Nem, tökéletesen rendben van. Ez egy általános reakció. Lehet nem kéne ezeket a megbeszéléseket közvetlenül ebéd utánra szervezni. Tessék, törölje meg a száját.
Ön mostantól nem fog részt venni semmilyen aktív kutatásban sem. Gondoljon úgy magára, mint egy szabad kutatóra, aki projektről projektre, egyik telephelyről a másikra járhat, amikor csak akarja. Ez az egész nem egy titok, nyugodtan elmondhatja az összes barátjának, hogy az Etikai Bizottságba lett áthelyezve… hogyha egyáltalán kibírja az ezzel járó vicceket és sajnálatokat. Megfogja figyelni, hogy milyen folyamatok történnek és megfogja kérdezni a résztvevőket — és saját magát — hogy mért csinálják azt, amit. Ha bármikor is azt érzi, hogy valami túlzás, szükségtelen vagy rossz lenne, értesít minket. Mi megidézzük a kapcsolódó személyeket, és a munkatársai által gúnyolt gyengéd haszontalan hangon, kérdéseket teszünk fel nekik.
És ezután, a bürokrácia több szintjén keresztül a hírek leszivárognak az O5-höz. És azok, akik erkölcstelenek, megrovásban fognak részesülni, ami le lesz jegyezve az állandó jegyzékükben. Vagy csökkeni fog a fizetésük, vagy le lesznek fokozva, vagy át lesznek helyezve egy másik projekthez.
Vagy az emberiség ellenes bűneikért le lesznek lőve.
Ez a harmadik leckéje. Jól jegyezze meg.
A 'P' azt jelenti, hogy 'Védelmezni'. Az Alapítvány az emberiséget védelmezi az SCP-ktöl és mi védjük meg az Alapítványt saját magától. Mi döntjük el, hogy az Alapítvány számára mely cselekedetek elfogadhatóak és mik nem. Mi tartjuk kiegyensúlyozva a gonoszságot, hogy összesítve és a hosszú távon a gonoszság minimalizálva legyen.
Nem, nincs döntése afelől, hogy tagja legyen-e az Etikai Bizottságnak.
…Igen, ez az irónia tényleg szép, nem igaz?