Az A Interjú részleges naplója: Az alany csak egy túlélő utas volt az érintett járaton, amely felhívta az Alapítvány figyelmét SCP-616-ra.
Dr. Glass: Kérsz egy kis vizet, mielőtt folytatnánk? Vagy esetleg valami ennivalót? Tudom, hogy hosszú napod volt. Itt tartok néhány harapnivalót az asztalomnál, ha szeretnél valamit.
[KITAKARVA]: N-nem, semmit.
Dr. Glass: Rendben. Akkor csináljuk. Mi történt felszállás közben?
[KITAKARVA]: Először semmi. Mindenki izgatott volt, érted? █████████ megígérte nekünk, hogy végre tanúi lehetünk [ADAT TÖRÖLVE] és elhittük ezt neki.
[KITAKARVA]: Aztán █████████ felállt és minannyian énekelni kezdtünk, mindenki izgatottan ujjongott, amikor kitárult az ajtó. És aztán minden elkezdődött.
Dr. Glass: Folytasd. Pontosíts.
[KITAKARVA]: A sikítás. Megkezdődött a sikoltozás. Eleinte normális volt minden; az oxigénmaszkok leestek, ahogy a levegő elkezdett kiáradni és minden inogni kezdett. A lámpák éppen akkor aludtak ki, de nem volt sötét… kintről az ajtóból jött a fény.
Dr. Glass: Értem. De ha jól tudom, akkor a repülés éjfélkor történt?
[KITAKARVA]: Nem, nem, ez nem természetes fény volt… ez egy… vörös köd volt, színes volt, de nem azért mert színe lett volna. Mindenki sikoltozni kezdett, amikor egy csomó ember vérezni kezdett és elernyedt. De végül egyszerre beszélni kezdtek. Ők voltak a kiválasztottak, de én nem voltam közöttük.
[KITAKARVA]: <az alany eltakarja az arcát a kezével>
[KITAKARVA]: Ők… nem tudom, mit mondtak, azonban ezt énekelték, de az emberek még mindig sikoltoztak, én is sikoltottam, amikor █████████ kiáltott valamit a nyitott ajtónál, majd George ██████ felállt, az ajtóhoz sétált és… beugrott.
Dr. Glass: Kiugrott a repülőgépből?
[KITAKARVA]: Nem! Nem a repülőgépből, már nem volt „külvilág”, hanem… ez volt a Paradicsom, amiről █████████ beszélt nekünk, ahogy mondta…
[KITAKARVA]: Ekkor jött az angyal… Nem láttam jól, hátul voltam, de hirtelen sokan felálltak és a sikoltozás többnyire abbamaradt, a kántálás pedig felerősödött, miközben █████████ még mindig kiabált valamit, mire újabb angyalok jöttek elő, angyalok, mindenhol angyalok és téptek, hasítottak és learattak mindent, de a betakarítottak beszéltek, kántáltak, amit █████████ mondott, és ott voltak a kezek, olyan sok kéz, ami az ajtó felé kezdett lökködni és egy angyal, ami tépett, tépett és betakarított körülöttem, de én el akartam menekülni, ezért az ajtó felé rohantam, de…
[KITAKARVA]: <az alany erősen lélegzik>
Dr. Glass: Nyugi, [KITAKARVA]. Mi történt ezután?
[KITAKARVA]: Nem tudom, amikor felébredtem, már itt voltam. <az alany mozdulat tesz a lába felé; mindkettő a térdnél majdnem el van szakadva>
Dr. Glass: Nem emlékszik másra? Tudjuk, miért nem csukódott be egészen az ajtó. De emlékszek talán, hogy sikerült a gépnek biztonságosan leszállnia? Vagy mi lett █████████-el?
[KITAKARVA]: █████████ a Paradicsomban van a [ADAT KITÖRÖLVE]! Nem láttam, amikor bement, de minden úgy volt, ahogy mondta, igaza volt, mindenben igaza volt…
Dr. Glass: De a repülő? A tesztünkben semmi sem utalt arra, hogy a gép képes lenne önállóan leszállni. █████████ sikerülhetett a Boeing mérnökének? Képes lett volna letenni a repülőgépet?
[KITAKARVA] █████████ mindenre képes! Kinyitotta a Paradicsom ajtaját! Egy nan visszajön értem, tudom, hogy eljön a napja, egy nap, egy nap… amkor méltó leszek, akkor…
Az M Interjú részleges naplója: Az alany a fedélzeten volt, az Alapítvány ötödik emberes SCP-616-os repülésén, az első olyan repülésen, ahol nem fordult elő [ADAT TÖRÖLVE].
Dr. Sanders: Nagyon jó, Atyám, Kérem folytassa.
████ Atya: Korábban nem is végeztem még ördögűzést, tudod? Úgy értem, hittem a Gonoszban és tudtam, hogy miért létezik, de soha se gondoltam-
Dr. Sanders: Mi történt, miután kinyílt az ajtó?
████ Atya: Folyton csak imádkoztunk. Csukva volt a szemem, mert féltem a kiszívástól. Éreztem a tüzeket, a pokol levegőjét és a ként. Azonnali hőség volt, a füstje szinte fojtott. [KITAKARVA] Atya megragadta a mellkasát és elesett, én pedig majdnem lepillantottam, hogy megnézzem jól van-e, de tudtam, hogy tovább kell imádkoznom. A gép remegni kezdett és alig tudtam állva maradni… mindannyian csak álltuk és keményen imádkoztunk…
Dr. Sanders: Mit látott az ajtóban
████ Atya: Semmit. Csak a feketeség volt. De volt egy ilyen apró fény, ami ömlött belőle, vagy talán izzó füst volt inkább. Nehéz leírni.
Dr. Sanders: Mi történt ekkor?
████ Atya: No [KITAKARVA] Atya elkezdett beszélni. Valójában ekkor tudtam, hogy minden igaz abból, amit az emberei mondtak nekem. A holtestét megszállták és ismeretlen nyelven beszélt. Csak álltunk ott és imádkoztunk, hogy igazunk legyen, hogy minden igaz, amit mondtál nekünk és hogy meg tudjuk akadályozni, hogy ez az ajtó becsukódjon, de úgy tűnt, ajtó még mindig lassan záródott és nem tudtuk, meddig kellett volna bírnunk még…
████ Atya: Ez volt az a pillanat, amikor [KITAKARVA] Érsek lépett az ajtóhoz és elkezdte azt tolni. Működött. Mindannyian csatlakoztunk hozzá.
Dr. Sanders: Ez megakadályozta az ajtó további becsukódását?
████ Atya: Egy kicsit… igen… de aztán megint elkezdett becsukódni és egyre csak hátráltunk… és imádkoztunk… nehéz volt, féltem, hogy ki fogok esni; a gép annyira remegett, a fények villogtak és [KITAKARVA] Atya még mindig a padlón feküdt, hideg szemekkel nézett fel ránk és valami pokoli nyelven kántált…
████ Atya: Azt mondták, az egész négy órán át tartott, de örökkévalóságnak tűnt. Nem nagyon emlékszem rá, kivéve a zuhanásra. A végéhez közeledve úgy éreztem, hogy a repülőgép lezuhan, azt hittem, mindannyian lezuhanunk, hogy itt a vége. Olyan ez, mint amikor egy nagyon gyors lifttel mész le, de még rosszabb. Minden remegett és éreztem, hogy kitárul alattam a mélység és mindannyian imádkoztunk, én pedig olyan erősen nyomtam az ajtót, hogy belevérzett a kezem.
████ Atya: … aztán, minden abbamaradt, csak úgy. [KITAKARVA] Érsek kiesett az ajtón, ki a valódi égboltra… Azt hiszem kimerült lehetett, egy ember az ő korában… Meglátta a felhőket, csak mosolygott és egy pillanatra abbahagyta a kapaszkodást, végül lezuhant. Semmit sem tehettünk. Hallottuk, ahogy a pilóta azt mondta nekünk a PA-n keresztül, hogy most már becsukhatjuk az ajtót és foglaljunk helyet, illetve, hogy vegyük fel az oxigénmaszkot, amíg nem landolunk…