SCP-001:O5

SCP-001 egy O5-történet

Jó estét, doktor.

Nem, nem, ne álljon fel. És igen, az vagyok, akinek gondol. Kérem ne kerítsünk ennek nagyobb feneket, mint kellene. Ön tudja a számomat, én pedig tudok eleget magáról, hogy létrehozzak egy eredetitől megkülönböztethetetlen másolatot Önről. Nem, ez nem fenyegetés, ez csupán egy tényállás.

Nos, térjünk rá, hogy miért is vagyok itt. Úgy látszik, rátalált valamire, amihez nem volt hozzáférése. A rátalált talán nem is a megfelelő szó. Kiásta? Talán. Ha így folytatja tovább, néhány felettébb halálos lőtt sebbel gazdagodhat. Ez hatalmas kár lenne, mivel Ön egyébként egy ugyancsak kiváló kutató. Éppen ezért sebek helyett valami olyat kap, amit az Alapítvány dolgozói közül nagyon kevesen kaphatnak valaha… magyarázatot.

Igen, az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy SCP-001 után kutakodik. Minden kutató, aki elég időt tölt nálunk, megpróbálkozik vele. A legtöbben megelégednek azzal, amikor rátalálnak az angyalra a lángoló karddal, hisz már az is eléggé el van rejtve. De ekkor maga elkezdett A Gyár után kutatni, és rájöttem, hogy nem fog megállni. Így hát elmondom önnek az egészet.

A Gyár SCP-001.

Ez viszont soha nem lesz feltüntetve sehol. Ezt már az Alapítvány létrehozásának elején eldöntöttük, és még mindig tartom magam ehhez. Maguk, kutatók, túlontúl kíváncsiak. Nem is tudom, mi a rosszabb. Az, ha soha nem értjük majd meg a Gyárat… vagy az, ha egy napon igen. Nos, gondolom szeretne többet tudni róla.

A Gyárat 1835-ben építették. Akkoriban még Az Anderson Gyárként ismerte mindenki, James Andersonról, az iparmágnásról nevezték el. A helyét illetően legyen elég annyi, hogy Amerikában épült, és ez volt a legnagyobb gyár valaha ezen a Földön, egy bő mérföld széles, végig három emelet magas, a bejáratnál egy hét emelet magas toronnyal, amiben Anderson élt. Úgy tervezte, hogy ez lesz a tökéletes gyár, ami mindent ellát, még a dolgozóinak lakhatási igényeit is. Az emberek itt anélkül születhettek meg, dolgozhattak, élhettek, és halhattak meg, hogy egyszer is kitették volna a lábukat a Gyár kapuin. És így is történt, állattenyésztéstől a textilgyártásig mindent csináltak, amit csak el tud képzelni.

Na most, abban senki sem biztos, hogy Anderson sátánista volt-e. Éppenséggel valami pogány istennek is hódolhatott. Amit tudunk, az pusztán az, hogy NAGYON kimért volt a gyár tervezésével, és az abban lévő gépek helyével kapcsolatban. Túlélők állítása szerint a padló mágikus jelekkel volt végigírva, amiket csak a rajtuk folyó vér tett láthatóvá… De a túlélők sokmindent mondtak. Amit tudunk, az az, hogy Anderson az alsóbb társadalmi osztályok vérével és verejtékével, sőt néha testrészeivel kereste meg a vagyonát. A naplója szerint alsóbbrendűnek tekintette őket, akik csupán azért vannak a Földön, hogy az őt szolgálják.

Persze akkoriban még senki nem tudott Anderson ezen nézeteiről, így az emberek özönlöttek a Gyárba dolgozni. Egy munkahely, ahol lakhatsz is? Hát persze, hogy ki akarták próbálni az emberek! Nem zavarta őket a hosszú munkaidő, a rossz munkakörülmények, a szadista biztonsági szolgálat, vagy bármi más. A munkásoknak napi 16 órát kellett dolgozniuk, a gyár pedig csak vasárnap pirkadattól naplementéig állt le. A dolgozóknak nem volt külön szobájuk, mindenki nyolc másikkal osztozott egy szobán, és hármas váltásban aludtak. Orvosi ellátás nem volt. Ha megsérültél munka közben, márpedig a legtöbben megsérültek, akkor folytatnod kellett. Aki nem tudta folytatni a munkát, azt a biztonságiak elvitték, és többet nem látta senki.

Negyven éven át az Anderson Gyár mindenféle termékeket gyártott. Húst, ruhákat, fegyvereket. Senki sem tudta, hogy a marha közé egy kis emberhús is került. Senkit nem érdekelt, hogy a fegyvereket vérrel kovácsolták, vagy az, hogy amivel a ruhákat festették, az valójában… szerintem érti mire gondolok. Voltak pletykák, de a termékek olyan jók voltak, hogy senkit nem érdekelt. Egészen addig, amíg valaki ki nem jutott.

Nem találkoztam a szerencsétlennel aki meg tudott szökni, de valahogy sikerült kapcsolatba lépnie Grant elnökkel, így ő 1875-ben segítséget kért tőlem. Akkoriban… nem számít. Mondjuk csak úgy, hogy többé-kevésbé a hadseregnél voltam, akárcsak a beosztottaim. 150 férfi és néhány nő, akik néha olyan dolgokat is megtettek, amiről nagyon kevesen tudnak. Épp délen számoltunk fel megmaradt Konföderációs bástyákat, meg néhány sokkal rosszabb dolgot amit arra találtunk. Utánanéztünk a dolognak, nem tetszett amit találtunk, úgyhogy beállítottunk, a legrosszabbra számítva.

Nem sokra emlékszem arról az estéről. A legtöbb emlék összemosódik. Néha felvillannak pillanatképek a holtak mellett dolgozó, azoktól alig megkülönböztethető, gyártósorhoz láncolt munkásokról, akiknek a karjairól a húst már rég lemarta a sok fogaskerék. És sok másról is…

Nem, jól vagyok. Már nagyon rég nem gondoltam arra az estére. A biztonságiak nem okoztak nagy problémát. De aztán felbukkantak Anderson teremtményei. A sérült dolgozókon kísérletezett. Emberek, már ha még annak lehet hívni őket, több karral, összevarrva, akár állatokkal kombinálva, az emberiség legrosszabb rémálmai. Csak jöttek és jöttek megállás nélkül ezek a nem éppen élő valamik. Sok jó embert vesztettem azon az estén. Aztán megtaláltuk Anderson nemzőkamráit, ahol fiatal, akár nyolc éves lányok voltak kiláncolva a falakhoz, akik nem voltak más, mint puszta-

Bocsánat. Még ma is, több, mint száz évvel később, felforr a vérem az emlékétől. Amikor végre rátaláltunk Andersonra az irodájában bújkálva, felakasztottuk a saját belsőségeivel a torony tetejére. Utolsó lehelletével nevetett, azt mondta, nem számít, hogy megöltük, mert a gyára, A Gyár, úgyis megy tovább. 24 órával később, amikor levágtuk, még mindig nevetett. Felnégyeltük és elégettük a maradványait. Ezalatt végig olyan istenkáromlások hagyták el a száját, amikre rágondolni is rossz.

Egy hét kellett mire kipucoltuk a helyet; kiszabadítottuk a munkásokat, elbántunk mindennel amit a pince kivilágítatlan termeiben találtunk. Bármi használhatót a bejárat melletti házban raktároztunk el, próbáltunk valami logikát találni az egészben. Százötvenen mentünk be az első este, kilencvenhárman jöttünk ki. A hét végére hetvenegyen maradtunk.

De amiket találtunk ott, édes istenem. Ön már egy ideje az Alapítványnál van, szóval lehet nem olyan meglepő magának, de találtunk olyan játékpuskákat, amik igazi golyót lőttek ki. Egy jojót, ami megnyúzott bárkit, akihez hozzáért, kalapácsokat, amik csak emberhúson működtek. Egy istállónyi csontvázlovat, amik gyorsabbak voltak, mint bármi, amit addig láttunk. Köpönyegek magából az éjszakából szőve, amelyekkel egy olyan árnyékvilágba lehetett belépni, ami… Elkalandoztam. Találtunk eszközöket, csodásakat és szörnyűeket. És egy választás elé kerültünk.

Összehívtam a, nos, hívjuk őket a tisztjeimnek, szóval összehívtam közülük a rangidőseket, hogy kitaláljuk hogyan tovább. Mindenki más véleményen volt. Chaplain kicsit megőrült. Szerinte ezek a tárgyak mind isteni csodák, szent ereklyék, amiket templomokban kéne tisztelni. Marshall és a kis Dawkins egy vagyont látott bennük, és el akarták adni annak, aki a legtöbbet ígér. Az indián akit a mély hangja miatt mindenki Basszusnak hívott, undorítónak tartotta ezeket, és kijelentette, hogy le kell őket vadászni és elpusztítani. Smith pedig azt mondta, hogy vigyük az egészet az elnök elé. Az egyetlen, akinek nem volt véleménye az az öreg volt, de ő egyébként sem volt beszédes típus. Órákon, napokon át vitatkoztunk, próbáltuk lezárni a vitát. Én személy szerint úgy gondoltam, hogy egy aranybányán csücsültünk. De azt is, hogy fel lehetne használni ezeket a tárgyakat arra, hogy levadásszuk velük a többi rémséket amit Délen találunk, más világi szörnyeket. Úgy gondoltam, jóra is használhatjuk ezt a gyárat, elzárhatnánk a tárgyakat benne, kitalálhatnánk, hogyan lehetnek az emberiség hasznára, vagy legalábbis megóvhatnánk tőlük az emberiséget.

Szerintem nem nehéz rájönni mi történt. A Chaplain éjszaka elszökött a követőivel meg néhány apróbb tárggyal. Marshallt kirúgtuk, amikor rajtakaptuk, hogy… visszaél a hatalmával. Bosszút fogadott nekünk, az kis szaros Dawkins meg magával vitte a csapatuk maradékát és néhány izgalmasabb tárgyat. Basszus és az emberei megpróbálták felgyújtani a helyet, majd elmentek, amikor ez nem sikerült. Smith pedig elment jelenteni az elnöknek. Legalább azt meg tudtam ígértetni vele, hogy azt mondja Grantnek, hogy a Gyár elpusztult. Nagy terveim voltak azzal a hellyel.

Persze nehéz nagy terveket megvalósítani, ha csak 12 segítőd van. De kezdetnek jó volt.

És egy darabig működött is. Rengeteg elképesztő játékszerünk volt, és nem volt nehéz további embereket találni. Akkoriban az eltűnéshez elég volt elhagyni a várost. Tudtuk, mit szeretnénk, és tudtuk, hogy mi lehet ebből az egészből.

Leventhal elment tőkét szerezni. Egy találmány itt, egy jó befektetés ott, és nem is kellett sokkal több. White és Jones pedig elindult, hogy… másféle tőkét szerezzen. Korábbi munkáing során sok érdekességre derítettünk fényt bizonyos emberekről. Befolyásos emberek titkait ismertük. Persze a titoktartásunknak hála egyre többen kérték, hogy rendezzük le titokban bizonyos ügyleteiket. A zsarolás csúnya dolog, de rendkívül hatékony. Bright, Argent és Lumineux elkezdtek nyilvántartást vezetni a tárgyakról. Light és Bright felesége feleltek azért, hogy mindenki egészséges maradjon. Heh. Nem, semmi, csak olyan furcsa visszaemlékezni Light-ra. A higiéniáról alkotott elképzelései bőven meghaladták a korát. Brilliáns egy nő volt. Czov, Fleischer és Carnoff a katonai képzésért feleltek. Tesla és Tamlin azon dolgoztak, hogyan használhatnánk a tárgyakat anélkül, hogy nagy feltűnést keltenénk velük.

Remek csapat volt. A város, amit a Gyár köré építettünk, és amit Alfa Telepnek neveztünk el, teljesen önellátó volt. Ügynökök, kutatók, mindenféle szakemberek… persze nem ilyen néven futottak ekkor ezek, de ugyanezeket jelentették. Egyre csak terjeszkedtünk.

Sajnálom, de öreg vagyok már. Tudom, hogy nem úgy nézek ki, de a test hazudik. Az elme… nem mindig tud jól emlékezni dolgokra. Néha pedig könnyen elveszek az emlékeimben. Összemosódnak dolgok. Viszont a lényeg az, hogy használtuk a Gyárat. Szinte kifogyhatatlanul álltak egymás mellett az üres termek, arra várva, hogy dolgokat tegyünk bele. Akkoriban így hívtuk őket, dolgoknak. Nem, akkoriban még nem skipek voltak. Azt hittük, megszelidítettük a Gyárat. Ez az egyik oka, hogy nem vagyok hajlandó nyugdíjba menni. Ha mást nem is tudok tenni, legalább emlékeztetni tudom az embereket, hogy SOHA nem fogjuk tudni megszelidíteni ezeket a dolgokat. Elzárni igen, de ahogy Ábelnél is láttuk, megszelidíteni sosem.

Egy évtizeddel később már nagy szervezet voltunk. Minket, az eredeti 13-at már nem nevünkkel, hanem a számunkkal neveztek meg. Belejöttünk a dologba. És még ha el is tűnt egy-két dolog a Gyárban, akkor mi van? Vagy ha egy-két D osztályúval kevesebb lett? Mi? Igen, már akkor is volt D Osztály. Disposables - eldobhatók. Innen jön a D. Kellettek, akiken letesztelhettük a dolgokat, Tesla és Tamlin ebben nagyon határozott volt. Viszont néha tényleg előfordult, hogy csak úgy eltűnt közülük valaki. Adam… bocsánat, Dr. Bright ilyenkor mindig azt mondta, hogy ez a fizetség a Gyárnak. Elvégre semmi nincs ingyen.

1911-ben viszont minden félrement. Dolgok… csak tündéreknek hívtuk őket. Egy teljes faj, itt éltek közöttünk. Teljesen úgy néztek ki, mint egy átlag ember. Az egyetlen különbség, hogy allergiásak voltak a vasra. Igen, ezért hívtuk őket tündéreknek. Nem, nem hallhatott róluk korábban. Miért? Mert ez az első és egyetlen alkalom, hogy az Alapítvány egy teljes fajt kiirtott. Gyökerestől. És én voltam, aki erre parancsot adott.

Már egy ideje vadásztunk rájuk. Beléjük futottunk néhányszor, és mindig felülkerekedtünk. Így amikor egy bizonyos nemes segítséget kért tőlünk, a lények természetesen nem rettentettek el attól, hogy adósunkká tegyük. Kiküldtünk egy csapatot, hogy intézzék el őket, hisz azt hittük, csak egyszerű vadászokba akadnak. Az osztagot legközelebb azoknak lényeknek a nyergein láttuk amiken a tündérek lovagoltak, karóba húzott fejjel, amikor azok megtámadták a Gyárat.

Szörnyű volt.

Két szó, mégis oly sokat jelent. Én még… Bocsánat, csak egy pillanat. Ezt én még nem mondtam el senkinek. Tartsa magát szerencsésnek. És ha a következőket bárkinek is elmondja, nem csak magát fogom megölni, hanem mindenkit, akivel közük van egymás DNS-éhez, mégpedig a lehető legszörnyűbb módon. A 110-Montauk Eljárás kényeztetés lesz ahhoz képest, amit teszek magával.

Vesztettünk. A dolgok jöttek, és elpusztítottak minket. Átugrattak a barrikádjainkon, lemészárolták az embereinket, szinte lepattantak róluk a golyók. A szemem láttára hulltunk el 13-an, mindenhol, miközben próbáltuk a Gyárat védeni. És én? Én, a vezetőjük, a barátjuk, az apafigurájuk? Bright 4 kisgyermekének keresztapja. Bizalmas, néha szerető, mindig gyóntató? Elfutottam. Futottam, mint egy ijedt kisfiú, egyenesen a Gyár sötét mélyébe. Üldöztek, mindig csak egy lépéssel mögöttem jártak. Hallottam őket mögöttem, éreztem a lehelletük a nyakamban, és…

Belefutottam egy ajtóba, amit még életemben nem láttam. Egy bronz ajtó, tele valamiféle arab írásjelekkel. Sosem voltam nagy nyelvész, ez a kanyargós muzulmán szarság meg különösen nem érdekelt. De nem érdekelt. Kerestek engem, úgyhogy kinyitottam az ajtót és befutottam rajta. Odabenn minden… más volt. A béke érzése lengte be a helyet, mintha ott semmi sem bánthatott volna. A fény bent sötétvörös volt, mégis természetesnek hatott. A füleimet egy óriási szív folyamatos dobogásának hangja töltötte be. És ott voltak előttem Anderson maradványai. Megszólalt, beszélt hozzám, de nem tudom mit mondhatott. Sokkal inkább csak jelentése volt a szavainak, mint formája. Reményt adott. Azt mondta… azt mondta, hogy mindegy, mit tettünk a Gyárban készült tárgyakkal, minden használattal etették azt. Segítették, hogy nőjön. Viszont ha a tündérek elfoglalják a Gyárat, le fogják rombolni, amit nem hagyhatunk. Üzletet ajánlott nekem. Eltörli a történteket. Meg nem történtté válik az egész. És cserébe nem kért mást, mint… minket.

Nem akartam. Tudtam, hogy rossz ötlet. De akkor újból szemeim előtt láttam a csládomat, a barátaimat meghalni a szörnyetegek kezei között… tehát belementem. Anderson elmosolyodott. Ekkor ott találtam magam újból a sáncokon, amint a tündérek hordája felbukkant a dombtetőn. Az Alapítványom újra egyben. A kezemben fegyver. Nem untatom a részletekkel, a lényeg, hogy lemészároltuk őket. És ezekkel az új fegyverekkel kiirtottuk őket, mindenütt ahol csak éltek, akárhova menekültek. A többi O5 megkérdőjelezte a döntésemet, szerintük meg kellett volna tartani néhányat, hátha később szükség lehet rájuk… De felülbíráltam őket.

Elköltöztünk a Gyárból. Bezártuk. Mindent elhoztunk onnan. A dolgok neve ezután SCP lett, és csak az elzárásukra fókuszáltunk, semmi másra. A többiek kíváncsiak voltak, miért, de aztán elfogadták, hogy nem ok nélkül történik ez.Bedeszkáztam a Gyárat. Lelakatoltam. Egy nagy rakás törmelékkel betemettem, mert túl veszélyes. Azt hittem… azt hittem megúszom. Egészen addig, amíg az asztalomra nem került egy régi, igazi golyót lövő játékpisztolyok közül egy. Rajta volt a Gyár címkéje.

… Beküldtemm pár embert időről időre, hogy megtudjam, mi történik ott. Amikor legutóbb néztük, nem volt bent senki. Egyre több és több dolgot találunk ami a Gyárból jött. Gyakran elgondolkozom, hány lehet a nagyvilágban, amit nem találunk meg. Kik használhatják, kik rejtegethetik. Visszagondolok Anderson testére, ahogy azt mondja, minden használat erőt ad a Gyárnak. Nem kérdeztem meg, hogy mire ad erőt. Nem hiszem, hogy tudni akarom.

Mit adunk neki? Leginkább D osztályúakat. Mégis mit gondolt, mit csinálunk azzal a sok testtel? Van egy hely, ahol lerakjuk őket, azok pedig eltűnnek. Mindenki azt hiszi, hogy egy zseni vagyok, hogy rájöttem. Néha… néha mással is etetnem kell. Kutatókkal. Ügynökökkel. Sosem számítanak rá. Csak nyúl értük, és elragadja őket.

De végsősoron több jó származik abból, hogy mi itt vagyunk. Bármit is akar a Gyár, vagy bármi is legyen a Gyár maga… Mi jót cselekszünk. Muszáj vagyok ebben hinni.

Mostmár tudja. Boldog? Gondoltam, hogy nem. Hogy miért mondtam el ezt? Öregszem, Everett. Ha meghalok, valakinek továbbra is etetni kell. Maga talán más lesz. Maga talán rájön, hogyan szálljunk szembe vele.

… Bár erősen kétlem.

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License